Cus Damatio (Mike Tyson edzője)
Mi a félelem és hogyan definiálható? Az Angol szótár szerint a félelem olyan „kellemetlen és erős érzelem, amelyet veszély esetén vagy veszélyhelyzet előtt érzünk”.
Layman megfogalmazásával élve, amikor az agy veszélyt érzékel, adrenalint szabadít fel a szervezetben, amely mint afféle „turbófeltöltés” a harcot vagy a menekülést hivatott elősegíteni veszélyhelyzetben vagy azt megelőzően. Az ezzel járó kellemetlenül erős érzés gyakran okoz lefagyást, cselekvésképtelenséget az egyénben. Az adrenalint egy kicsit az autóknál használatos üzemanyag-befecskendezéshez vagy a turbófeltöltéshez lehet hasonlítani.
A kuplung felengedésével és a gázpedál lenyomásával működésbe lép a turbó és a kocsi gyorsulni fog. De ha a lámpánál állva benyomott kuplunggal lépünk a gázpedálra, a kocsi nem indul el és csak az üzemanyagot fecséreljük el.
Hasonlóképpen, ha a félelem érzésénél mozgásba lendülünk (harc vagy menekülés), a testünk felhasználja az adrenalin-turbót, amely nagyon gyors és spontán válaszreakciót eredményez. De amennyiben nem mozdulunk (nincs reakció) és pánik lesz úrrá rajtunk, ez a fölösleges energia-löket lefegyverez minket és maga alá gyűr.
Pozitív gyorsító
A test pozitív gyorsítója az akció, a cselekvés. Amikor cselekedsz (kuplung felengedése) a félelem-érzet ellenére is, a test az adrenalint pozitívan használja fel és a válaszreakció gyorsabb és erősebb lesz annak segítségével.
Negatív gyorsító
A test negatív gyorsítója a pánik, amely akkor lesz úrrá, amikor az agy az adrenalin jelenlétét magával a félelemmel téveszti össze. A kialakult pánik további adrenalin-löketeket eredményez (amely ugyancsak nem kerül felhasználásra), így a testben túláradó adrenalin egyszerűen lefagyasztja az egyént a veszélyhelyzetben.
Amikor konfrontációs helyzetben találod magad és nem tudsz cselekedni, a növekvő pánik egyre több adrenalint juttat a szervezetbe. Mint amikor benyomott kuplungnál tapossuk a gázpedált.
A konfrontációs helyzet és a tényleges cselekvés közötti időben a szervezetbe juttatott adrenalin mennyisége szabályozható diafragmatikus (mély légzés orron keresztül a rekeszizomból) légzéssel is. Ez hatással van az ún. Paraszimpatikus idegrendszerre, amely lelassítja az adrenalin szervezetbe juttatását. Maga a tudás, hogy félni teljesen normális dolog és a félelem egy természetes reakció és érzelem, hatalmas vigaszt nyújthat akkor, amikor a gyomrunk összerándul és a térdünk önkéntelenül bossanovát kezd járni.
A régi időkben, amikor az emberiségnek harcolnia kellett az életbemaradásért és a táplálékszerzésért, a félelem érzése mindennapos dolog volt, hasonlóan természetes, mint az evés és az ivás. A mai társadalomban, ahol a konfrontáció kevésbé megfogható, az életünkért való harc és menekülés már nem tartozik a mindennapi élet dolgai közé. Ezért amikor olyan konfrontációs helyzet adódik, amely adrenalin-lökettel jár, az érzés kellemetlen és ismeretlen számunkra és nem tudjuk a hasznunkra fordítani úgy, mint pl. őskorszaki elődeink. Ilyenkor pánikhelyzet alakul ki, amelyet a pszichológusok harc vagy menekülés szindrómának (fight or flight syndrome) neveznek.
Veszélyhelyzetben az agy utasítására a mellékvese adrenalint termel, amely a vérkeringésbe jutva egy gyorsvonat sebességével robog keresztül rajtunk, hogy felkészítse a testünket a harcra vagy a menekülésre, felvértezve azt erővel, gyorsasággal és részleges vagy teljes fájdalom-tűréssel. Minél élesebb a helyzet, annál több adrenalin jut a szervezetbe, minél több adrenalin jut a szervezetbe, annál nagyobb lesz a teljesítményünk (a küzdelemben vagy a menekülésnél). A másik oldalról nézve, minél több az adrenalin, annál nehezebben lehet azt kontrollálni.
Következésképpen, mivel sok esetben az adrenalin felhasználatlanul marad a szervezetben, az felhalmozódik, mint a nagynyomású gőz a kuktában és az életünk egyéb aspektusaiban robban a felszínre. Ez történhet az autóban ülve országúti agresszióként megnyilvánulva vagy az otthonunkban, amikor a párunkra vagy gyerekünkre zúdítjuk dühünket.
Ha az adrenalint nem adjuk ki magunkból semmilyen formában, akkor az befelé fordul és idegességé válik, amely nagyon könnyedén depresszióvá alakulhat át. Félni fogunk előre magától a félelem érzésétől is és ez a előrebocsátott félelem ismételten adrenalin-löketet okoz és további félelmet. Ilyenkor kerülnek az emberek a félelem és az adrenalin mélybe húzó örvényébe, amely kimeríti agyunkat és szervezetünket, zavarodottságot és depressziót eredményezve.
Ennek a ciklusnak a legrosszabb része általában a legelső alkalom, amikor azt a bizonyos félelmet érezzük valamivel szemben. Az emberek hajlamosak engedni, hogy ez az első találkozás maga alá gyűrje őket és aztán a későbbi életükben attól rettegnek, hogy az újra megtörténik. Természetesen ez a rettegés önmagában is félelem és gyakran jobban félünk a félelemmel asszociált érzéseinktől, mint magától a félelmünk tárgyától.
Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk ez ellen harcolni, kötelező jelleggel emlékeztetnünk kell magunkat a legelejétől fogva, hogy az érzelmek önmagukban nem árthatnak nekünk és még ha kellemetlenek is, el kell őket fogadni és nem küzdeni ellenük. Az elfogadás az első lépés. Az agyad nehezen fog tudni zsarolni téged a félelemmel fenyegetőzve, ha folyamatosan elismétled önmagadnak, hogy te elfogadod ezt az érzést és egészen addig készen állsz elfogadni, ameddig jönni akar. Az elfogadás az út, hogy kitörjünk a félelem-adrenalin-félelem ciklusból. Fogadd el az érzést, hagy menjen át rajtad, mint egy hullám. Vizsgáld meg, sőt, kérj belőle többet. Tudom, hogy abszurdnak hangzik, de ez a módja annak, hogy legyőzzük ezt a problémát.
Engedem, hogy az érzések áthassanak, mint egy hullám, megpróbálom felerősíteni őket, még többet is szeretnék belőlük. Találd ki, hogy mi fog történni? Abban a pillanatban, amikor elfogadod az érzést és többet kérsz belőle, amikor igazán elfogadod belül, hogy ezzel az érzéssel is tovább tudsz élni, akkor az érzés intenzitása csökkenni kezd. A zaklatottság és a félelem érzésének a gondolata további félelmet gerjeszt. Az elfogadással és még több hasonló érzés követelésével megszüntetjük a zaklatottságot és megállítjuk a félelmet még egy korai stádiumban. Hívd ki, amikor érzed, hogy kezdődik. „Gyere csak, gyere, hadd érezzelek. Még többet kérek belőled, gyerünk.”
Ez megkönnyebbülést fog hozni. Ha az elméd már fáradt és gyenge, el fog tartani egy ideig, mire újra erős lesz; csak úgy, mint egy sérülésnél vagy betegségnél, lesz felépülési idő illetve lehet átmeneti visszaesés is, az érzések újra kezdődhetnek, de neked meg kell állítanod őket rögtön a kezdeteknél. Minden egyes alkalommal, amikor félelmet érzel, fel kell szívnod magad, hogy legyen bátorságod keresztülmenni újra az egész folyamaton egészen addig, amíg a végén már nem lesz több próbálkozás. S ez el fog jönni, csak időre van szükség. Minél hamarabb megkezded az elfogadás folyamatát, annál hamarabb megkezdődik a gyógyulás.
